HTML

Eggyel több

2014.03.05. 21:53 pucros

A program szerint ma, másnap, öt helyett hat km várt rám, pontosabban 6276m. Reggel 20 deka darálthúsból (meg répából zsírból, 2 tojásból és sajtból) csináltam omlettet. Csak délutánra éheztem meg, és a vacsorával megvártam a kocogást.

Terepcipővel mentem, igyekeztem legalább teli talppal érkezni. Adatok: 43:09 174 188 Lényegesen lassabb, mint eddig, 6:52 per km, de ezen már nem akarok agyalni, hiszen ebben az évezredben biztos nem futottam még ennyit egybe, és még többet is akarok holnapután. Na jó, futni most sem futottam, ez igencsak kocogás még.

Mentségül az jutott eszembe, hogy a testsúlyom és az átlagsebességem (km/h) szorzatát kellene tornáznom felfelé. Hiszen több súly, több energia, avagy a munka a tömegnek és az elmozdulásnak a szorzata. Ez a mutató ma 825 volt, nagy dolog lenne ezerig felvinni majd. Majd egyszer.

Utána benyomtam egy szupermarketeszacskós salátát egy tőkehalmájkonzervvel, természetesen az olajat beleértve. Ennyi elég.

Szólj hozzá!

Indul a program

2014.03.04. 20:43 pucros

Előzmény: feb 23ikán vasárnap reggel szigetkör vff 35:30 ami pont 9 km/h. Váltogattam rekortán illetve amelletti futást.

Éjjel csináltam edzéstervet, annak értelmében ma 5km volt teljesítendő.

A súlyom most már általában 95kg alatt van. Ma csak ebédeltem, szép adag csirkemellet zsíros zöldséggel.

VFF-ben a Rozgonyi Piroskán mentem ki a partra, ott a Mátyás király út saroknál fordultam vissza. Ez elvileg 4920m és az óra most ezeket mutatja: 32:54 173 187 hááát ez is 9 km/h, nem több.

A vádlim sajog, de ez volt az egyetlen szűk keresztmetszet. Érdekes, az elején nagyon cikis volt ahogy megindultam az aszfalton, aztán egészen belejöttem a mezítlábas érzésbe.

Ezt a vff dolgot nem szabad rekordtávoknál. Most pl. oké volt, mert a szigetkör ennél hosszabb volt, de a következőnél rendes cipőben megyek. Abban is lehet harántboltozatra érkezni.

Holnap ugyanezt kell megtennem, csak éppen vissza a Vitorla utcán jövök majd, és megkerülöm az egész lakótelepet, úgy jövök haza. Állítólag 6276m az.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása